Fúriák
A római Fúriák (a görögöknél Erinnüszök) a bosszúállás, a lelkiismeret-furdalás istennői, akik az alvilágból azért jönnek fel, hogy vadul üldözzék és megbüntessék az embereket. Ők személyesítik meg az átkot, ők a meggyilkolt emberek szellemei.A görög költő, Hésziodosz szerint Gaiának és Uranosznak a lányai. Egy mítosz pedig úgy meséli el, hogy az isten kiömlő véréből születtek, amikor Kronosz megsebesítette apját, Uránost. Euripidész említ először három Fúriát. Az első Fúria, a nem szűnő haragú, Alektó, a második a gyilkosságot megbosszuló, Tisziphoné, a harmadik a féltékeny Megaira.
Születésükből fakadóan az Erinnüszök leginkább azokat üldözték, akik apagyilkosságot követtek el, vagy családjuk egy tagját ölték meg.
A görögök hitében így jelennek meg a Fúriák(náluk Erinnüszök): a három nőnek kígyók voltak hajuk helyén, kutya fejük és denevér szárnyuk volt, és fekete testük. Az alvilágban lakó Aléktó, Tisziphoné és Megaira, azaz az Erinnüszök meghallgatták a halandók panaszait és a kirívó bűnösöket halálra üldözték, és rézszögekkel kivert korbácsaikkal kíméletlenül és kegyelmet nem ismerve őrjítették meg áldozataikat, akik általában a Tartaroszba jutottak.
Az ókori világban annyira rettegtek tőlük, hogy már nevük puszta kiejtése is bajt hozhatott, így gyakran nevezték őket Eumeniszeknek, azaz Nyájasoknak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése